Egy szokatlanul unalmas napon mindenki a szobában ült és Annával nézte a szappanoperát. Mindenki kivéve… - Hol van Len? – kérdezte Yoh. Álmából felébresztette az a nagy csattanás. (Pamela felpofozta Mandyt) - Nem tom… - válaszolt Trey – Tényleg már egy ideje nem kritizáltak senkit… Ebben a percben lépett be Jocó. - Szia – köszönt Faust - Nem láttad Lent? – kérdezte Lyserg. - Fent van a szobájába – válaszolt Jocó – Bezárkózott. Nem tom miért. - Szóval fent van – morfondírozott Ryo. - Igen Len fenn van… fent… a neve meg Len… értitek… igen… nem? - Hóviharszablya – támadta meg rögtön Trey. - Hé nyugi! – mondta Jocó – De ti sem tudjátok mért zárkózott be Len a szobájába? Eközben fent a szobában… - Áhá világos – Len valamit megértett – Szóval így kell áhá… Bason is csatlakozott… csak Len kicsit később vette észre… - Annyira örülök Len mester. Egyr etöbbet olvasod a „Hogyan legyünk megértőbb embereket” – mondta sugárzó arccal. - Bason te hogy kerülsz ide? – kérdezte Len, és gyorsan becsapta a könyvet – Tudom, hogy szellem vagyde nem tudnál kopogni? - Bocsáss meg Len mester – válaszolt Bason - És különben is – válaszolt kivörösödött arccal Len – csak azt néztem meg, hogy ki írta… - Hát persze… mondta Bason. - Tessék? – kérdezte Len. - Áááá semmi…- válaszolt Bason. - Akkor jó… mondta Len. És egyszercsak meghallottak lentről egy szörnyű sikolyt és valaki felordított: - NEEEEEEEEE… Len ösztönösen lerohant.A nappaliba érve, csak azt látta, hogy mindenki Annát vigasztalja. - Mi történt Anna? – kérdezte, s közben dulakodás nyomát kereste vagy valamit, ami ahhoz hasonló - Mandy… Mandy… - és Anna tovább sírt. - Ki az a Mandy? – kérdezte Len – Vele történt valami? - Mandy… szakított Michaellel… - és megint elöntötték a könnyek az arcát. Len eléggé ideges lett, de aztán urrá lett magán és visszament a szobájába. Kilesett az ajtón, hogy Bason se jön-e utána ésmikor látta, hogy tiszta a levegő, visszament aszobájába és kinyitotta a „Hogyan legyünk megértőbb embereket” - Aha… szóval ne idegesítsem magam fel könnyen…- gondolkozott hangosan. Eközben megint meghallott egy síkítást. - Mandy biztos megint összejött Michaellel – gondolta magában és tovább olvasott. De egyszercsak berontott a szobába Jocó. - Gyere már! – mondta Lennek – Nem hallottad a síkítást? - De… - makogta Len. - Akkor meg? Gyere már! – parancsolt rá Jocó. - De mit történt? – kérdezte Len. - Elvitték Treyt és… - hirtelen közbevágott Len. - MI?! MIÉRT NEM EZZEL KEZDTED? – azzal lerohant a lépcsőn ahol már Yohék várták. - Mi történt? – kérdezte. - Doshik – válaszolt Yoh. – Elvitték Treyt. - Készen állsz? – kérdezte Faust. - Persze, hogy készen állok! – vágta rá Len – Induljunk már!!! - Arra mentek – mutatott a jobboldali irányba Lyserg, miután kiértek az utcára. - Akkor induljunk – türelmetlenkedett Len. Azzal elkezdtek futni… Már jó ideje futottak, mikor hirtelen Len meglátott valamit a sötétben. Már 4 órája futottak és kiáltoztak Trey után, de egyenlőre semmi nyoma sem volt. Len felvette a földről a dolgot, de csak fél perc után tudatosult benne, hogy az a valami Trey fejpántja. - Trey merre vagy? – kiáltotta. - Len ezt nézd – mutatott az egyik bokor mögé Yoh. Len követte Yoht a bokor felé. Mikor benéztek mögé, egy hatalmas kastély láttak maguk előtt. - Igen itt van – mondta Lyserg kristályingályát használva. Bementek. A szellemek körülnéztek, de semmit nem találtak. - Arra – mutatott a jobboldali irányba Lyserg. Ővezette a többieket az ingával. - Nézzétek az nem…? – mutatott Trey snowboardjára Ryo – Ugy látszik a mi kis jégemberünk nagy bajaba keveredett – sóhajtott. Mindannyian tudták, hogy Treynek a snowboard nélkül kevesebb az esélye. - Az inga azt mutatja erre lesz.- Lyserg tovább vezette a többieket. Nagyon félelmetes kastály volt. A falakon árnyak suhantak át, de senki sem látta a hozzá tartozó alakokat. - Most merre Lyserg? – kérdezte Yoh egy útelágazáshoz érve. A folyosón rengeteg szoba volt. Az egyikhez érve Lyserg megtorpant. - Innen nagyon erős hatás vonzza az ingám. Itt kell lennie… - Yoh be is nyitott. - TREY!!! – kiáltott fel mindenki egyszerre. Igen Trey tényleg itt volt, de nem válaszolt. - Trey mi történt? – kérdezte Yoh – Trey… Trey a hasán feküdt a földön. Yoh odament és megfordította. Trey feje és egész teste csupa vér volt. Az egész testét vágások és sérülések fedték be… de élt. Ez volt a lényeg. Len nem tudott mozdulni… már akkor valami furcsa érzés fogta el mikor Treyt elrabolták, de csak most jött rá minek az érzése ez. A barátságé. - Gyerünk Trey kellj fel! – mondta Treynek, de Trey nem mozdult. És ekkor valami egészen különös dolog történt… Egy különös erő hatására mindannyian kiestek a szobából. És az ajtó bezárult. Hiába támadták teljes erőből nem használt semmit. És megszólalt egy hang: - Nincs keresni valótok itt! – mondta a hang. Úgy szólt mint akit kínoznak – Menjetek innen. - A barátunk nélkül nem! – mondta Yoh. - A barátotok most már jobban van… - Mi az, hogy jobban van?! – Len nagyon dühös volt – Ott fekszik a vérben… és nem fogom őt itt hagyni… - Már jobban van. Hakyro elvitte… - Honnan tudod? – kérdezte Len. - Nézzétek – mondta a hang és egyszerre 3 szellem tűnt fel. Egyszerre egybeolvadtak és a szobát mutatták belülről. De ez nem az a szoba volt, amiben voltak. Ez olyan volt, mint egy börtön. Trey a börtön közepén feküdt… és egyszercsak megmozdult. Még mindig csupa vér volt, de már eszméleténél. Lennek elfacsarodott a szíve mikor meglátta Treyt ilyen állapotban. - Menjetek innen, amíg lehet – mondta a hang – A barátotok sajnos nem mehet el. De ti még menjetek… - Trey nélkül nem! – ismételte Len – Nem számít ki az a Hakyro nem fogja elvenni a barátom. - Nos akkor mutatom az utat… - felelte szomorúan a hang – De tudnotok kell nem fog sikerülni és a lelketek örök nyugtalanságra lesz ítélve… mint a barátotoké. - Elmondanád mért lett ő elítélve? - Rá esett a választás… többet nem mondhatok, kövessetek. És előtűnt egy férfi alak. De ezt ránézésre nem lehetett megállapítani. Az alak szörnyen nézett ki. Tiszta vér volt mindene… vele is az történhetett mint Treyjel. És a szellem elindult vezetve őket… Közben a cellában… - Mi lehet ez a hely? – kérdezgetett magában Trey. Odakúszott a falhoz és jobban szemügyre vette. Azon különféle írásokat talált. Azoké lehetett, akiket itt ítéltek el. A falon legközelebb álló írást elkezdte olvasni. - „Anya apa sajnálom… remélem, egyszer megbocsátotok, nem tudtam, mit csinálok”- efféle írások vették körül az egész cellát. - De engem miért hoztak ide?… - Mikor érünk már oda? – türelmetlenkedett Len – Már egy órája gyalogolunk. – A szellem ránézett és Len önkéntelenül összerezzent - Mi van, ha Treyjel is ez történik? – gondolta magában. - Megérkeztünk – mondta a hang, mikor elérkeztek a kastély legsötétebb részéhez - De előbb tudnotok kell ki is az a Hakyro. És, hogy miért hozta ide a barátotokat. Hakyro egy vámpír volt. Mint minden vámpírnak neki is vér kellett az életben maradáshoz. De Hakyro nem a kezdetektől volt vámpír. Egyik este egy vámpír támadta meg a családját. Mindenkit megölt, de Hakyrot nem tudta. Éppen teljesen ki akarta szívni belőle a vért, mikor egy harcos berontott és megzavarta. Így Hakyro nem halt meg, csupán vámpír lett. De vámpírrá válása után sem akart soha ártatlanokat ölni. Viszont az életben maradáshoz kellett a vér… így mindig azoknak az embereknek szívja ki a vérét, akik másokét kiontották rosszándékból. Először csak megtámadja őket, hogy megkóstolja vérüket… aztán mindent kiszív belőle. A lelkek pedig itt maradnak és a szolgája lesz az összes. Valószínűleg a barátotokra is ez vár… - Egy pillanat azt mondod, hogy csak gonoszakat támad meg? – kérdezte Yoh. - Igen – válaszolt a szellem. – Aki gonoszságból ontotta ki más vérét. - Akkor te is… - kezdte Yoh. - Igen én is öltem… de már megbántam, az volt életem legszörnyűbb döntése… - Megyünk végre? – vágott közbe Len. - Igen, de nem sok esély van, hogy a barátotok kijut, hiszen ölt… - Ez nem igaz – háborgott Len – Trey nem ölt meg soha senkit. Közben a cellában… - Vajon kijutok innen valaha? – kérdezgette magában Trey. Egyszercsak beszólt egy hang a cellába: - Hé Trey ott vagy? - Len… tudtam, hogy eljössz… - Persze, hogy eljöttünk, csak nem képzelted, hogy itt hagyunk… kihozlak onnan – azzal teljes erőből megtámadta az ajtót. Egyszercsak megszólalt egy hang. - Tűnjetek innen amíg lehet, különben örökre itt maradtok, s lelketek enyém lesz! - Mi nem, csináltunk, semmit! – mondta Yoh – Engedj el minket! - Sajnálom, de ez a gyerek kiontotta egy társa vérét, ezért most a sajátával kell fizetnie! - Én nem csináltam semmit! - De igen! – Jonathan Racer… - Az nem én vagyok… az az apám… és csak engem akart megvédeni… nem az ő hibája… - Trey szemében könnyek csillogtak. - Nem kell magyarázkodnod neki Trey – mondta Len. – Semmi köze hozzád! Gyere, menjünk! - Mi?… - susogta Hakyro – Az apád?…sajnálom… azt hittem… - Azt hitted gyilkos vagyok igaz? – kérdezett vissza Trey. - Tényleg sajnálom… Trey lehajtotta fejét… majd nevetgélve felnézett – Semmi baj haver! Elég kalandos volt az egész… és a cella is egész kényelmes volt… - Hankaru, vidd ki innen őket és mivel neked köszönhetem, hogy megtudtam az igazságot, szabad vagy! - Köszönöm uram! Higyje el megbántam… - Viszlát! – köszönt el Hakyro és tovakúszott a sötétségben. Hankaru kivezette őket. - Viszlát! – köszönt el. - Szia - köszönt vissza Yoh. – Gyertek srácok, menjünk mi is! Azzal elindult a csapat haza. Kivéve Len és Trey. Ők csak álltak egy mással szemben. Majd egyszercsak Len megszólalt. - Na induljunk nehogy lemaradjunk. Trey csak állt, és nem válaszolt csak 2 perccel később… - Köszönöm barátom… Vége -